Oh, te gonosz gyümölcs, ki vagy a földön, hát létezik náladnál gonoszabb? A földi poklot láttatod, hogy eljön, te nemcsak az ok vagy, hanem az okozat.
Riadva látom napról napra, mit tesznek itten a híveid, bár valóban létezne a csakra, és megbüntetné minden ízed itt.
De most még neked áll a zászló, most még te vagy, ki dönt, ha kell, ám pusztulása lesz a sokaságnak,
csak hogy néked ne legyen már jó, az ország kínja az, hogy létezel, A történelem hinni fog a mának?
Lényegtelen
A határnál határzár szabadságom visszavonva míg van skype a gond megoldva hisz az ölelés amúgy sem ajánlott tartsuk be a távolságot ezt értse meg a gyermek a férj a feleség a család s a vágy mit a világ szakított ma szét szeretetünk morzsái a földgolyón szerteszét este míg készül a vacsora elhadarjuk egymásnak hogy fáradtak vagyunk kezünk csak tesz-vesz de a tompa agyunk már felfogni sem képes hogy ez nem az az élet amire egykor vágytunk észrevétlen csendben rabszolgákká váltunk és az igazság az hogy mindezt tettük önként kiszolgáljuk a félelmünkből táplálkozó önkényt már nem mosolygunk csak magunkban sírunk és hajtjuk a csalfa álmokat dolgozunk míg bírunk egyszer csak azt vesszük észre hogy elmúltak az évek nem maradt semmi csak hamis álszent érvek valahol útközben elveszett a lényeg
Egy út van előttem... melyiken induljak?
Az 1ség 2ségbeesetten zárja körbe önmagát, a kívülállók kizártságának a magánya vagányságba csap át, így a 6alom még nem sejti, hogy halott, hisz akinek nem kell semmi, annak már mindene adott. Mert afölött, akinek semmi nem kell, nincs hatalma semminek és senkinek. Talán már örülni kéne ennyinek... És mégis. VÁGYAKOZOM én is. Így kihasználhatóvá válok. Lehajtom a fejem, és a sorba állok. Nyújtom a kezem, ADJ! Cserébe szolgád leszek. Mert hiába tiltakozom ellene, élnem itt kell, és most. Hát elfogadom az ajánlatot... Zsarnokoskodj fölöttem, cserébe kérem a morzsáitok. A szátok sarkán kicsurgó bort iszom, és eladom a lelkem értetek bizony. Hátha leszek én is olyan Fineszes, mint egy ma született, talpraesett, mindent elnyerő, egy igazi (...) sikeres.
Politikailag korrekt
Hurrá! Optimista lettem, Vagy Opportunista? Mindegy, csak haladjak, Ki éhezik, annak nem hálót, csak Halt adjak, (ezért a sorért bocs) Hisz az ország Hisz, És isz, Mit is? Mindenki azt hiszi, hogy piszi. Az öntudat kicsi, Az önerő nagy, Meg a kamat. Az alkalmat megragadó Adó Levett a lábamról megint, Mert ha volt is, ki megint, Nem hallgattam rá, Mert magyar vagyok vagy mi az Isten!? Ennél több nem kell! (Igaz, sokkal több amúgy sincsen...) Okkal jött Elő az elődök példája, Kik egész Európát... Meg a törököt... Ratatatárt, meg a határt, Meg a virtus... Megaizmus... Hazádnak rendületlenül Így juss egyről a kettőre. Csak tökéletesség jutott e nemzetnek, Nem tőke... S míg a szósfosnásból meg lehet itt élni, Addig Az ételszínvonal-változást Balgaság remélni...
Isten, áldd meg a Magyart...
Isten... rúgd fenékbe a magyart, hogy rájöjjön végre, a mennyország és a pokol is ott van a szívében.
Láttasd vele, hogy az élet olyan, mivé teszi, Hogy jobb legyen, hogy rosszabb legyen, ahhoz nem kell senki!
Isten... hagyd el a magyart, hogy lábra álljon végre, hogy felnőjön, hogy boldog legyen, s azt lássa, megérte!
Akkor, ha ez eljön egyszer, gyere vissza hozzánk, s látod majd, a paradicsom lett a csodás hazánk!
Isten... ne hagyj mégse el, bocsásd meg, mit kértem! Ha szétnézek, belátom, hogy az van, mitől féltem.
Magyar magyart átkozza, ellenségeket gyárt, ha elhagynál, nem maradna egy csöpp reménysugár.
Köszönöm hát, Istenem, hogy fogod a kezünket, ha már a nagy öntudatban vesztjük el eszünket...
Placebo-hatás
A placebo-hatást tesztelgettem éppen, illetve ezt csak utólag tudtam, Azt hittem, egyszerű életemet élem, a hétköznapot az ágy alá dugtam.
Szép lét értelmét kértem még, de nem adtak nekem csak sárga csekkeket, amin havonta osztom el az életet. Már nem érzem ízét a tavaszi szélnek, az eső az arcomon könnyként csorog, és visszakozik bennem minden, mit érzek, túl sok okozat túl sok okot okoz...
Csapdában látom magamat fentről, egy medvecsapdába csalt kisegért látok, ki nem álmodhat soha a haláli kegyről, még tart a hitel, csak némulva tátog.
Ez lenne, mondd, csak ennyi az élet? Erről kell szólnia? Tudom, hogy nem! Nem vádolok senkit, sem a csalétket, sem az országot, mi így bánt velem.
Beletörődve sorstalanságom lelket megtörő csúf rabszolgaságába, behunyom szemem, hogy jöjjön az álom, és seggest ugrom a boldogságba.
Valyon, vagy Vajon?
Ha, feltétel nélkül, tételezzük fel, hogy bolondokházába születel, s gyermeki elméd, szívja magába az őrület szülte, világa szavára lestoppolt időt, s normatívákat, elhiszed ugye, mit ott imitálnak, az az ÉLET, így nagybetűvel. Cukorborsó, kis gyomorkeserűvel.
Hát ez van, a világ számos pontján, hol, abszolúte, de nem nagyon spontán, de megtervezetten tesznek ott tönkre életeket, gondolván fönnre, s félelmeket ültetnek a szívekbe, s áltatnak, néznek állatnak mindenkit egy isten nevében, hol a bűn az erény, nem a remény, hogy e világ talán jobb lehet. Eltaposnak minden épkézláb ötletet. A hit! A hit, a törvény, a hitből származik minden önkény, s már-már annyira biztosak magukban, hogy gondolkodsz, vajon tán igazuk van? De gyermeked szemébe nézve meglátod, milyennek képzelték el a világot azok, kik egyszer az embernek adták, Egy fejletlen elméjű gyerekre hagyták...
Fel kéne nőni már végre a földhöz, különben az élet minket kiradíroz, Ha nem vagyunk képesek látni a dolgunk, Így az emberiség csak hazardíroz. Mit számít egy pár darab por a világban? Mit számít vajon az emberi lét? Keserű könny íze sajdul a számban, hisz tudom a választ, tudom, már rég...
A haza neme: (l) ADÓ!
(már vagy öt órája zárt szűk ketrecbe az autó hátsó ülése, amikor egy autópálya melletti pihenő a lábnyújtás édes érzésével megálljt parancsolt nekünk. Tele hólyaggal léptünk mintegy négy hét távollét után Magyarország földjére.)
A budiban persze nem volt papír, A vízcsap csak hörgött Énnekem, Úgy álltam ott, mint egy sebzett fakír, Ki szivacsba lépve védtelen.
A honvágy már régen elillant tőlem, Ez az a haza, ami nem eladó? Ez egy szétesett, rémes, szemétdomb, kérem, Ahol már régen nem járt a Mindenható.
Segélyre váró seregélyhadak állnak Útjába a munkába sietőknek, Önhibájuktól mentesen válnak
