Bejelentés



Lény Ede Élete és Mustársárga
Hülye aki elolvassa.

MENÜ








Facsart narancs

Oh, te gonosz gyümölcs, ki vagy a földön,
hát létezik náladnál gonoszabb?
A földi poklot láttatod, hogy eljön,
te nemcsak az ok vagy, hanem az okozat.

Riadva látom napról napra,
mit tesznek itten a híveid,
bár valóban létezne a csakra,
és megbüntetné minden ízed itt.

De most még neked áll a zászló,
most még te vagy, ki dönt, ha kell,
ám pusztulása lesz a sokaságnak,

csak hogy néked ne legyen már jó,
az ország kínja az, hogy létezel,
A történelem hinni fog a mának?

 

 

Lényegtelen

A határnál
határzár
szabadságom visszavonva
míg van skype
a gond megoldva
hisz az ölelés
amúgy sem ajánlott
tartsuk be a távolságot
ezt értse meg a gyermek
a férj a feleség
a család
s a vágy
mit a világ szakított ma szét
szeretetünk morzsái a földgolyón szerteszét
este míg készül a vacsora
elhadarjuk egymásnak hogy fáradtak vagyunk
kezünk csak tesz-vesz
de a tompa agyunk
már felfogni sem képes
hogy ez nem az az élet
amire egykor vágytunk
észrevétlen csendben
rabszolgákká váltunk
és az igazság az hogy
mindezt tettük önként
kiszolgáljuk a félelmünkből táplálkozó
önkényt
már nem mosolygunk
csak magunkban sírunk
és hajtjuk a csalfa álmokat
dolgozunk míg bírunk
egyszer csak azt vesszük észre
hogy elmúltak az évek
nem maradt semmi
csak hamis álszent érvek
valahol útközben
elveszett a lényeg

 

 

Egy út van előttem... melyiken induljak?

Az 1ség
2ségbeesetten
zárja körbe önmagát,
a kívülállók
kizártságának a
magánya
vagányságba csap át,
így a 6alom
még nem sejti, hogy halott,
hisz akinek nem kell semmi,
annak már mindene adott.
Mert afölött, akinek semmi nem kell,
nincs hatalma semminek
és senkinek.
Talán már örülni kéne ennyinek...
És mégis.
VÁGYAKOZOM én is.
Így kihasználhatóvá válok.
Lehajtom a fejem,
és a sorba állok.
Nyújtom a kezem,
ADJ!
Cserébe
szolgád leszek.
Mert hiába tiltakozom ellene,
élnem itt kell, és most.
Hát elfogadom az ajánlatot...
Zsarnokoskodj fölöttem,
cserébe kérem a morzsáitok.
A szátok sarkán kicsurgó bort iszom,
és eladom a lelkem értetek bizony.
Hátha leszek én is olyan Fineszes,
mint egy ma született, talpraesett,
mindent elnyerő,
egy igazi
(...)
sikeres.

 

 

Politikailag korrekt

Hurrá!
Optimista lettem,
Vagy
Opportunista?
Mindegy, csak haladjak,
Ki éhezik, annak nem hálót, csak
Halt adjak, (ezért a sorért bocs)
Hisz az ország
Hisz,
És isz,
Mit is?
Mindenki azt hiszi, hogy piszi.
Az öntudat kicsi,
Az önerő nagy,
Meg a kamat.
Az alkalmat megragadó
Adó
Levett a lábamról megint,
Mert ha volt is, ki megint,
Nem hallgattam rá,
Mert magyar vagyok vagy mi az Isten!?
Ennél több nem kell!
(Igaz, sokkal több amúgy sincsen...)
Okkal jött
Elő az elődök példája,
Kik egész Európát...
Meg a törököt...
Ratatatárt,
meg a határt,
Meg a virtus...
Megaizmus...
Hazádnak rendületlenül
Így juss egyről a kettőre.
Csak tökéletesség jutott e nemzetnek,
Nem tőke...
S míg a szósfosnásból meg lehet itt élni,
Addig
Az ételszínvonal-változást
Balgaság remélni...

 

 

Isten, áldd meg a Magyart...

Isten... rúgd fenékbe a magyart,
hogy rájöjjön végre,
a mennyország és a pokol is
ott van a szívében.

Láttasd vele, hogy az élet
olyan, mivé teszi,
Hogy jobb legyen, hogy rosszabb legyen,
ahhoz nem kell senki!

Isten... hagyd el a magyart,
hogy lábra álljon végre,
hogy felnőjön, hogy boldog legyen,
s azt lássa, megérte!

Akkor, ha ez eljön egyszer,
gyere vissza hozzánk,
s látod majd, a paradicsom
lett a csodás hazánk!

Isten... ne hagyj mégse el,
bocsásd meg, mit kértem!
Ha szétnézek, belátom, hogy
az van, mitől féltem.

Magyar magyart átkozza,
ellenségeket gyárt,
ha elhagynál, nem maradna
egy csöpp reménysugár.

Köszönöm hát, Istenem, hogy
fogod a kezünket,
ha már a nagy öntudatban
vesztjük el eszünket...

 

 

Placebo-hatás

A placebo-hatást tesztelgettem éppen,
illetve ezt csak utólag tudtam,
Azt hittem, egyszerű életemet élem,
a hétköznapot az ágy alá dugtam.

Szép lét
értelmét
kértem még,
de nem
adtak
nekem csak
sárga csekkeket,
amin havonta osztom el az életet.
Már nem érzem ízét
a tavaszi szélnek,
az eső az arcomon könnyként csorog,
és visszakozik bennem
minden, mit érzek,
túl sok okozat
túl sok okot okoz...

Csapdában látom magamat fentről,
egy medvecsapdába csalt kisegért látok,
ki nem álmodhat soha a haláli kegyről,
még tart a hitel, csak némulva tátog.

Ez lenne, mondd, csak ennyi az élet?
Erről kell szólnia? Tudom, hogy nem!
Nem vádolok senkit, sem a csalétket,
sem az országot, mi így bánt velem.

Beletörődve sorstalanságom
lelket megtörő csúf rabszolgaságába,
behunyom szemem, hogy jöjjön az álom,
és seggest ugrom a boldogságba.

 

 

Valyon, vagy Vajon?

Ha, feltétel nélkül, tételezzük fel,
hogy bolondokházába születel,
s gyermeki elméd, szívja magába
az őrület szülte, világa szavára
lestoppolt időt, s normatívákat,
elhiszed ugye,
mit ott imitálnak,
az az ÉLET,
így nagybetűvel.
Cukorborsó, kis
gyomorkeserűvel.

Hát
ez van,
a világ számos pontján,
hol, abszolúte, de nem nagyon spontán,
de megtervezetten
tesznek ott tönkre
életeket,
gondolván fönnre,
s félelmeket
ültetnek a szívekbe,
s áltatnak,
néznek állatnak
mindenkit
egy isten nevében,
hol a bűn az erény,
nem
a remény,
hogy e világ talán jobb lehet.
Eltaposnak minden épkézláb ötletet.
A hit!
A hit, a törvény,
a hitből származik minden önkény,
s már-már annyira biztosak magukban,
hogy gondolkodsz, vajon tán igazuk van?
De gyermeked szemébe nézve meglátod,
milyennek képzelték el a világot
azok, kik egyszer az embernek adták,
Egy fejletlen elméjű gyerekre hagyták...

Fel kéne nőni már végre a földhöz,
különben az élet minket kiradíroz,
Ha nem vagyunk képesek látni a dolgunk,
Így az emberiség csak hazardíroz.
Mit számít egy pár darab por a világban?
Mit számít vajon az emberi lét?
Keserű könny íze sajdul a számban,
hisz tudom a választ,
tudom, már rég...

 

 

A haza neme: (l) ADÓ!

(már vagy öt órája zárt szűk ketrecbe az autó
hátsó ülése, amikor egy autópálya melletti
pihenő a lábnyújtás édes érzésével
megálljt parancsolt nekünk. Tele hólyaggal léptünk
mintegy négy hét távollét után Magyarország
földjére.)

A budiban persze nem volt papír,
A vízcsap csak hörgött Énnekem,
Úgy álltam ott, mint egy sebzett fakír,
Ki szivacsba lépve védtelen.

A honvágy már régen elillant tőlem,
Ez az a haza, ami nem eladó?
Ez egy szétesett, rémes, szemétdomb, kérem,
Ahol már régen nem járt a Mindenható.

Segélyre váró seregélyhadak állnak
Útjába a munkába sietőknek,
Önhibájuktól mentesen válnak

Országunk balsorsán felelősnek.
Magyarok, kik kényszerűn külhonba vágynak,
Könnycseppet hullajtanak e temetőnek.

 

 

 












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!