Ahogy a hullám a partot ostromolja, Úgy ostromolják a halált perceink; Egymáson túlfutva, egymást eltaposva Örökkön örökké, megint és megint.
Megszületsz, és onnan nincsen visszaút, Észre sem veszed, és férfivá leszel, Az elmúlás érzése mindig visszahúz, A kiszabott idő két kezed közt vesz el...
Az idő az ellensége az ifjúságnak, Homlokod ráncait vési egyre mélyre, Kreativitásodnak örök gátat szabhat, A halál tesz pontot az egésznek végére:
És mégis ez a kis vers - bár az élet kemény, Dicsérni hivatott az életet, a reményt.
Thor és Dr. Jones
(Lábnyomok a holdon)
Ó, Indy, ó, Indy,
nézd, hogy fúj a szél mindig.
Egy Body-Bulder repülget itten?
Várj, ez nem ember, hanem egy skandináv isten.
Mennydörgés harsog
Thor kalapácsot fog.
Indy rappelve fogott egy dalba,
ez egy rossz ízű mamma-jamma.
Thor és doktor Jones
Thor és doktor Jones
Az egyik játszik a villámokkal,
míg amaz babzsákot pakol.
Thor és doktor Jones
Thor és doktor Jones
Az egyik játszik a villámokkal,
míg amaz babzsákot pakol.
Felcsattant Indy ostora
Thor kalapácsát most nem fogja
Bosszú-csapda a régész ellen
De Indy eszén túl járni?-oh` nem, nem
Jól áll rajta a kalapja kérem,
Thor szerint ez a sárm alapja éppen
1944-ben
Thor és doktor Jones
Thor és doktor Jones
Az egyik játszik a villámokkal,
míg amaz babzsákot pakol.
Thor és doktor Jones
Az egyik játszik a villámokkal,
míg amaz babzsákot pakol.
Friedrich Hölderlin – A gyerekkoromban…
Gyermekkoromban, csak az Isten védett, a veréstől, a szidástól, mi soha nem ért véget, Így, csak a boldogságra emlékszem, ahogy játszottam Fákkal, széllel, békességgel.
Az örömre, amikor a fák ölelő s, védő karjai bújtak elő.
Úgy néztek rám Mint a Nap-atya, Elioszra, ahogy szerelmes szelét, Hold lányának csapja.
Istenem, ha tudnád, hogy akkor, és ott, szerelmem Te voltál!
Akkor, még nem tudtam a neved, de nem is volt fontos, hogy megnevezzelek.
Mégis jobban ismertelek Mint a valaha ismert embereket, Megértettem az éter csendjét, De sohasem az emberekét.
Ez a kakofónia mit a nádas suttogott a virágok között heverve szeretni tanított.
Az istenek karjaiban nőttem fel.
Giacomo da Lentin Orcád ha látom
Orcádban elveszni maga az álom,, benne halok, meg, s születek újjá,; Orcádban, gyógyírom mindig megtalálom, s nem bánom, ha ezer kín is súlyt rám..
E tekintet lehet az alapja a létnek, mosolyod, felderít, ha felém sugárzod: Emberek, kik látták mind arról beszélnek, Keresheted párját, bizony nem találod..
Igézőbb szempárt, még nem teremtett Isten, orcádnak pírjánál elsápad a láng, és a csókod íze, édes-bűnös manna.
Mikor reád nézek, világon más nincsen, csak mi vagyunk, ketten, és a vágy, minden reményemnek te vagy az alapja. "
Egy üveg Wiskey.
Ahogy bandukoltam
A Cork és Kerry hegyén
Farell kapitányt láttam ahogy
számolta a pénzét.
Pisztolyomért nyúltam
Tőröm rászegeztem
Azt mondtam: Állj kezeket fel,
az ördöggel szövetkeztem!
Elvettem mindenét,
Nem volt kevés hidd el,
Minden pénzét egy garasig,
Az én Mollymnak vittem.
Azt mondta, hogy szeret,
Soha nem hagy el,
De az ördög vinné el a ribanc,
Hazudott szerelmével..
Kip-kopi-kop az eső
Ó Édes apukám!
Ó Édes apukám,
A Wiskeytől várok erőt.
Részeg voltam s fáradt,
Molly várt már engem,
Szökjön velem s szerelmemmel, de
csapdát szőtt ellenem.
Hat vagy hét imposztor,
És kapitány Farell,
Várt engem, de pisztolyommal
őket én intéztem el.
Kip-kopi-kop az eső
Ó Édes apukám!
Ó Édes apukám,
A Wiskeytől várok erőt.
Ó, ó, igen
Ó, ó, igen
Van aki halászik,
Olyan ki vadászik,
És persze sok férfi élvezi ha,
ágyú hangja hallik.
Én aludni szeretek,
ha Mollymmal, hetyeghetek,
De börtön cella az otthonom,
és rabláncra vertek.
Kip-kopi-kop az eső
Ó Édes apukám!
Ó Édes apukám,
A Wiskeytől várok erőt.
A felkelő nap háza
New Orleans-ban Van egy ház
A Felkelő Napé,
Sok naiv fiút elnyelt már,
s Ott vagyok köztük Én
Anyám a Singert taposta,
Így lett egy farmerem,
Apám a pénzt eltapsolta
egy New Orleans-i éjjelen.
Amire, csak vágyom én,
Egy bőröndbe belefér,
Minden álom, hit, s remény,
s az áldott részegség.
Anyám szavai csöndesen,
óvtak, ne így tegyek,
Mégis a mocsokban, fertőben,
E házban ébredek.
Egyik lábam a peronon,
a másik a vonaton
Visszamegyek New Orleans-ba
vagy a börtönbe, nem tudom.
New Orleans-ban Van egy ház
A Felkelő Napé,
Sok naiv fiút elnyelt már,
s Ott vagyok köztük Én
Matthew Arnold – Szonett a magyar nemzethez
Sem, a saját kínjába süllyedő Spanyol, Sem Anglia, ki árukat harácsol, kikötőjébe, s lop javat más hazától Sem a Francia, nemzet, most ahol
értelmetlen az égbe kiáltott átok; Vagy Amerika, ki mára nevetséges, Sem, a szolgalelkű Német nép sem képes, hőst adni, kire oly régóta vágytok.
Magyarok! Ti mentsétek meg a világot! Hogy levethessük végre súlyos láncainkat, légy a hős, kiért a szenvedő kiáltott.
Légy olyan, mint egykor volt a Görög, Ki bátran a veszélyen, a Szalamisz szikláin röhög, Te légy az Armada, mi segíti álmainkat!
William Makepeace Thackeray – Werther bánata
Werther bizony szerette Charlotte-ot, Szerelemmel, melyre nincsenek szavak; Tudjátok, hogy véle mikor találkozott? A lány kenyeret szelt épp, s rá egy csöpp vajat.
Charlotte akkor éppen házasságban élt, És hát nagyon erkölcsös volt Werther, A mesés India minden kincséért sem szegné meg, mit nem választ szét ember.
De Werther, férfi volt és nézegette a nőt A szenvedélye forrongott, felpezsdült, Epekedett, de agya nem bírta e hőt, Aztán szegény jobb létre szenderült.
Charlotte, miután meglátta a testét, kiterítve a halottas ágyon, Mint jó feleség a konyhába betért, Kenyeret szelni, s, hogy rá vajat vágjon.
WILLIAM WORDSWORTH
A világ terhe
A világnak csak terhére vagyunk, Nemsokára feléljük minden tartalékát; - Miénknek látjuk a kincsek martalékát; S magunknak akarunk mindent, míg meghalunk!
A tenger a lelkét a holdnak felajánlja, A szél csak üvölt, üvölt óraszám, Az alvó világok, ím összegyűlnek, ám; Erre az embernek nincs lelki hallása;
Nem érdekel minket. Istenem! Inkább lennék Egy elavult valláson felnevelt pogány; És boldogan sétálnék a színes parti úton,
Egy szebb pillanatban, csak előre mennék Kővé vált Proteusként várna a magány; Ahogy Triton kürtjét, hangosabban hallom..
Arthur Symons – A visszatérés
Egy kicsi kéz kopogtat a szívemen, Az ajtaja, sajnálom, de csukva. „Kívánom, hogy a Jó Isten szeressen: De ne gyere már vissza hozzám soha.”
– Nyisd ki szíved, hosszú volt az utam. Odakünn, meg sötét, már az éj. Éjjel-nappal sokan vándoroltam. Nyisd ki kérlek, visszajöttem Én."
Nem adja fel, kis kezével kopog; Úgy fáj nékem, sírva hallgatom. – Nem nyitod ki, mért vagy ilyen konok? Visszatértem hozzád Angyalom.
„Menj el innen szívem végleg zárva. A halál tette rá a lakatot. Már nem kopog az ajtóm előtt állva Mi lesz most? -majd némán hallgatott.
Némaság van, odakinn az éjben, Csupán a szél fújja az esőt. Az amiért valaha csak éltem, már nem kopogtat a szívem előtt.
George Meredith: A TALÁLKOZÓ
Ott ahol a busz járt, át a rekettyésen Fenyők szegélyezte fehér halmokon; Az ősz termelte gyümölcsök tövében, Hol bikanyál kapaszkodik meg az arcokon.
A fény, mint vékony kék fonál nyúlt; És a juhok legeltek békés csöndességben; Egy tanya füstje szállt, mint égre nyújtott új, ahogy elterült a domboknak tövében.
A legyek sem zavarták a pókhálók nyugalmát; S a madarak is hoppon maradtak; Csupán, csak két vándor nyelte az út porát Ahogy a ködfátyolon keresztül haladtak.
Az egyik egy leány kezében gyermeke, Büszkesége, és szégyene is egyben; A másik, egy ifjú, kit megcsalt a kedvese, Pillantásuk találkozott az őszi csendben.
A leány imát mormolt gyermeke lelkéért; Az ifjú szerelemért fohászkodott; Pillantásuk egy pillanatra a másik szívéig ért, Majd ki-ki saját útján tovább ballagott.
William Blake Bosszúfa
A barátom megsértett; Panaszkodtam-megértett. Ellenségem rágalmaz: Nem szólok-s csak gyűlik „az”.
Haragomat táplálom, Napi könnyel itatom: Édes mosolyt hazudva, Cselszövést ki gondolva.
Éjjel-nappal nőttön nő, Mérges almát terem ő. Ellenségem féltve nézte, Mi az enyém irigyelte.
Ellopta e vad hajtást. Éj leplezte bitanglást, Reggel mire ébredek?, A balga kiszenvedett! (hehe)
G.Meredith: Három lány
Az országúton összefutott három kisleány Nyugovó nap fénye elhalt nem sütött le ám: Két idősebb énekelt, mint gyönge kismadár, Mint csalogány, olyan szépen mint aki párjára vár.
A legkisebb lányt kérdezték, hogy mért jár odakünn? Nagy a sötét, baljós árnyak sejtelme feltűnt.: – Az én szívem bánatos úgy érzem megszakad- s úgy dalolt, mint csalogány kit párja épp elhagy.
Mondták néki ne búsuljon, hisz mindig van remény, A hold éppen útnak indult az éjszaka egén: Én a szívem bezárom, és kulcsát elteszem, Mint párjavesztett csalogánynak hangja elveszett.
Mondta a két idősebb: Jer énekelj velünk! A holdsugár fénye hidd el, nem süt csak nekünk: Minek nótázzak, ha párom nem hallhatja már? A csalogány egyedül párjának dalolász.
Féltésből és bosszúszomjból ölték meg szegényt A hold halott sápadt fénye sem nyújt neki reményt: Szerelmének sírja sivár láp alatt pihen, A csalogány bánatába hal bele igen.
Szép mellkasa csupa vér, arcán moha ül, Késő éjjel a hold fénye hidegen terül: Lefekszem a sírhantodra, és utánad megyek, Mint párja után haló madár, fel nem ébredek.
John Otway
Beware Of The Flowers
Figyelj rám, Édesem, Itt a kölyök akié a blues amikor nem vagy. Elégek, Teérted, de Te sajnos ugyan az maradsz, ki a randin cserbenhagy, Láttalak a kertben a virágok között.. Vigyázz, mert a kétszikű kicseszettül nagyon lökött! Igen! Nem teszem, nem szököm, csak lelkembe költözöm picit, az otthonom álom. Talán ma, azt mondod: Utoljára kínoztuk egymást, magányra vágyom. Elmondanám azt is, hogy menj a csipába, Vigyázz mert a kétszikűnek, kicseszettül, vad a rúgása. Igen! Nem jó ez, nagyon nem, lelkem mindig, mindig meztelen, nem sebezhetetlen, Tiszta fény, szerelem, azt hittem ez Te leszel nekem, de rájöttem, hogy nem.. Tudom ki az aki téged átölel… vigyázz, mert a kétszikűnek, a trágya, a trágya nagyon kell…. Igen!
Unto Mononen: Satumaa
Tündérország.
A nyílt tengeren, nagyon messze van egy csoda ország, Hol gyapjúba belebújva, nevet a boldogság Hol a legszebb virágok, mind díszelegni járnak, Hogy bú hírét-hamvát rejtsék ennek a világnak. Ó, ha egyszer el juthatnák, ebbe a mesébe Ott maradnék, mint kismadár aranykelepcébe, De nem tudok, én sirályként messzire repülni, Odaérjek, sok időnek kell ahhoz eltelni. ~ ~ ~ Repüljön el kicsiny dalom ebbe a mesébe, Hol szerelmem vár reám, hogy zárjon kebelére. Repülj, dalom, mint a madár kösd össze a lelkünk, Mondd el néki, egy a vágyunk, egy mindegyik sejtünk. Ó, ha egyszer eljuthatnák, ebbe a mesébe Ott maradnék, mint kismadár aranykelepcébe, De nem tudok, én sirályként messzire repülni, Odaérjek, sok időnek kell ahhoz eltelni.
George Meredith : Reggeli transz.
Az éjanya búcsút integet, könnyei mögül nézi a napot, Hangos madárdal véle incseleg És én olyan szerelmes vagyok! Az éjszaka elsuhan az égről, távolodik egyre messze-messze, színe, mint a sápadt tengerpart, mohával, s kaviccsal keveredve. Egy magányos oroszlánmajom, a tengert hallgatja révedezve....
J.R.R. Tolkien: Sirató az ifjú Eorl-ért.
Hol van most a ló és a lovasa? Hol van a kürt, mi harsant? Hol van a páncél, a sisak a vért, mi ragyogott a fényes hajban? Hol van a kéz, mi játszott a hárfán, mi úgy lobogott mint a láng? Elmúlt, mint a hegyen hulló eső, mint a szél mi a réten átvág; A nap lenyugszik, s nyugaton a hegyek, árnyéka megnyúlik. Ki gyűjti össze a parázsló fák füstjét,? S ki veszi észre a dagadó vízben, ahogy ifjúságunk múlik?
George Meredith- Elképzelem
Ha elmémben sejlik fel a nagy Ő, halovány rejtelem az arca, kezem nyújtom, de eltűnő, szépségét a távol elragadja.
