Te Idegen, kit más nemzet szült, s külföldi csecs szoptatott, más nap, más szél tartott úton, s idegenül oktatott.
Nem tudhatod, mily csodás a magyaroknak büszke nyelve, ha tanulod is, sose leszel lelked mélyéig eltelve.
Nézd, mily csodás anyanyelvünk, micsoda szóorgia, s egyet jelent mind e sok szó, ki tanul, meg kell szoknia.
Ott van, lásd, a "betyárkörte", a betyár, rabló vagy zsivány, a körte lehet akkor vackor, de villanykörte is, komám.
"Huszárkörte", amiben az első tagja katona, a másodikat meg olvasd el, fenn leírtam, HAHAHA.
"Hunyormag", nos itt a hunyor, nem is tudom, mit jelent, hunyorogni szokott, akit a napocska szúr szemen.
"Peternác", ez idegenként, csendül fel a magyar ajkán, nem baj, mert mi befogadunk mindenkit. (S hogy mi jön aztán?)
"Labanctallér", na a labanc, bizony, az az osztrák zsoldos, sanyargatta nemzetünket, tallér meg a zsoldja volt, nos.
"Száraz szemölcs", ez orvosi s elvi definíció. Kiszárad, mi nem kap vizet, szemölcs meg a bőrbogyó.
"Bölönc", ez egy olyan szavunk, amit a fantázia teremtett, mert sok értelmet nem tudok találni ma. "Gatyazsír", ha van gatyafék, bezsírozva jobban csúszik, bár egy kicsit kellemetlen, ki emiatt vakaródzik.
"Legénytallér", ez olyasmi lehet, mint a labancé, bár a legény max. a lánnyal harcol (nemi)-némi vágyakért.
"Mexikói gombóc", bizony, lehet, e név megtéveszt, mexikói kifőzdében javaslom, hogy ne kérd ezt.
"Pölönc", ez a szó meg különc, nincsen másik értelme, na, de azért beláthatjuk, ugyan miért is lenne?
"Szőrmeggy", hogyha elképzeljük, legközelebb tán ez áll ahhoz, amit jelenteni hivatott ez arzenál.
"Partizángolyócska", "Bélsárkányfog", "Betyárgumó", "Farcsimbók", tanuld meg a magyar nyelvet, előbb-utóbb menni fog.
Bújék `20
Reggel hét, felkelnék, húz az ágy, hív anyád, még öt perc, cicit lelsz, (még két perc),
Hozz majonézt salátába, bilagitért patikába. Vigyázz, ott az Pista bácsi, el ne üssed, inkább ácsi! Rendőrótó-trafipax, lassan erre nincsen stex.
Hazaérek-takarítok, gyerek segít - én ordítok, asszony főz - konty s gőz... anyád jön gyerekért, kotnyelve-beleért, végre elmegy, megint mellet... fognék, de most neked nem megy...
kész a sali, mega bólé, új recept, nem víz, de hólé... Honnan vegyek? Honnan vegyek? Jaj, a lakás tiszta retek! Porszívózok, mosok, rakok, hányra is jönnek a skacok??? Nem leszünk kész, veszekszünk, leteperlek-békülünk...
Este öt - megcsörög, Petike lázas, nem mehetünk, de lélekben itt lesznek velünk.
Fél óra múlva SMS, Béláék írták, hogy: Ez van, ez, nem indul el most a kocsi, nem tudnak jönni Sorry-bocsi.
Már csak a Pistáék esélyesek, a hűtőbe egy pár sört beteszek. Hét óra, az ajtón kopog, megjött Pityu, úgy vigyorog, úja nője, szőke fruska, (régi neje tényleg rusnya...), az a lényeg, meg ne tudja. Nem baj, kezdődhet a buli: eszünk-iszunk-zene-bona, bóléban több lett a vodka. A hangulat tetőre hág, tévé mutat Cecíliát: - Nyolc órára hazamenjen, ki nem esett át a Teszten! Pista s nője sajnálkozik: Nincsen hibás, csak a Covid. Véget ért a BÚÉK, kezdődhet az újév...
Egy talpalatnyi hölgy
Egy talpalatnyi hölgy, domborulat-völgy, egy falatka manna, csócsálva-harapva, csintalan-csók-csakra, fent is, lent is ajka, ha hajlandó a hajlam, ne fogd vissza, halljam, ha bizsereg - ha zsibbad, ha kiver a víz-izzad, őrültté tesz-álom, kihordalak lábon, tebeléd betegszem, az éggel vetekszem, pokolba utazom, sejtelmes utakon, jobbra-balra árok, minden percet várok, kertedet öntözöm, s beléd költözöm, ki elvágott ketté, most segítsen eggyé, mert ez az élet rendje, keveredni egybe! Nemde?
Világbéke
egy szépségkirálynő beszéde
Meghatottságtól a könnyeim hullnak, És alig-alig hiszem, hogy Én lettem a legszebb, Az álmok valóra válásának mikéntje, ím túl nagy, Most irigyelnek riválisok, exek...
Szépségkirálynőként mindent megteszek majd, Hogy a világbékén a föld legyen! Bevonok srácokat küzdeni, meg sok csajt, Egységben az erő, ez csak így megyen.
A világon sajnos nagyon sok a szegény, ennek mi az oka, most még nem tudom, de remény van szívemben, ha felnézek az égre.
Ma Partyba (vágna...) megyek, hisz királynő lettem Én, hol lovagom, remélem, végre megfogom, majd holnaptól lesz dolgom, ez a VILÁGBÉKE.
Pi
Három egész tizennégy, aztán tizenöt, kilenc, kettő, hat és öt. Három! Öt-nyolc-kilenc, (hetvenkilenc) háromhuszonhárom, Nyolc! Négy! Hat! Huszonhat... négyharminchárom-nyolcharminckettő. Het-ven-ki-lenc. Öt, nulla, kettő, nyolc, nyolcszáznegyvenegy. kilencmilliárd-hétszáztizenhatmillió- kilencszázharminckilencezer- kilencszázharminchét. Ötszáztíz. Ötszáznyolcvankettő! NULLA. Kilencvenhét, negyvenkilenc, négynégy-ötkilenc.
Lenyűgöző a méreted, Ahogy hosszanti formád Megpróbálja kitölteni, A reá váró formát.
A hangok, ahogy tocsogva Mélyedsz a lucsokba, S berregve teszel eleget Izegve-mozogva!
S mily nagy a te hasznod, Hogy a férfiembert Megkíméled attól, Mit megtenni nem kedvel.
Ahogy körülállnak, A sok férfiállat, S röhögve figyeljük A Te nagy munkádat!
S elégedettséggel töltöd el a népet, Szebb helyet csinálsz a világból! Hisz megkímélsz minket a fáradtságtól, Köszönjük, merülő betonvibrátor!
A törpe, s a szörnyeteg
Unszerelmesvers
Egy alkoholista törpéről írok néktek verset, mely elviszi álmotokat az éj leple alá. Lesz benne happy end, (ami vicces végkifejlet) depítlenítem a sztorim, naná! Történt, hogy a törpénk, ki nem restellt nem nőni, maradt maradi, alacsony nagyon, egy nőbe lett szerelmes, egy óriás kiscsajba, bár számomra átlagos volt azon a tavaszon. De hősünk szemére a szerelem tett tükröt, s a tükör trükközve volt rózsaszín maszattal, azon keresztül, ha nézel egy ökröt, hát ne tudd meg, mit látsz: egyszarvút fajansszal. Fajankóvá vedlett tüstént az a törpe, mert az esztelen szerelem elvette az eszét, mígnem egy borús nap kora estéjén a nő a rajongásra azt mondta, hogy: - Elég! Nem lehet a hattyú és a kurta malac szerelme szép s örök! - mondta a nő, mire a törpe: - Jó, akkor tovább repülök...
Tentám már csak vékonyan fog, s elég hamar kiderül, szántogatni, ha sikerül, sajnos, hamar kimerül.
De megnyálazom még a hegyét, elszántságom eltökélt, megírom a hattyúdalunk, agg férfikor szemszögét...
Beleírom régi vágyam, melyhez testem cserbenhagy: Ifjúságom, hova lettél? Erőm elhagy, s nem marad...
De romló szemem homályában látom tested, porcikád, Te csendben tűröd szenvedésem, mosoly hagyja el a szád!
Tudom, szeretsz, tudom, szeretsz, s ez a tudat élni hagy, ma nem sikerült, de majd talán sikerül még néhanap...
(Zoli bácsi verse szerint az öregedés túl kemény, de Kormos Pisti válaszában végre ott van a remény.)
Jöjj megváltóm, hadd kövesselek!
Jöjj, s légy a megváltóm, Ki erős az erőben, Hozz nékem lelki gazdagságot És új hitet, merőben.
Hitesd el vélem, hogy a jó Ott van még a gonoszban, Mert a gonosz nem való, Nincs benne a MOST-ban,
Légy mellettem, ha koldus mellett Megyek el a zajos utcán, Vagy mikor egy ötvenesnek Ámulok el tini cuccán.
Légy velem, ha bánt a bánat, Pozdorjának érzem számat, Légy mellettem, ha a Dúvad Hétköznap képében támad!
Taníts, hogy kell jónak lenni! Hogy ne engedjek a sötétnek, S ne nézzek át közömbösen Az árvákon, akik félnek!
Mutass utat, megváltóm! Az új vallás Te vagy! Hadd mondhassam végre Én: Luke, én vagyok a fiad!
Vaszlavik...
...Gazember, Verolex, Ulmanmónika László, Vagy minek nevezzelek? Nevezzelek-e egyáltalán? Hisz mi a név? Ez nagy talány! Ki vagy te? Minden cicomád, a Vörösdiplomád, Mellyel élni nem élsz, Inkább egy avantgárd művész Szintjére süppedsz, S dallamtalan dallamokat a fülembe ültetsz, Üres szavaknak adsz új értelmet, S minden alkalommal, Ontod a szellemi élelmet, S töltöd meg a frázisokat új tartalommal, De mire véljem ezt? Inkább nem vélem semmire! Írtam hát ezt a versszerűséget, Bár ennyi erővel Felmehettem volna a NE-re, S mellőzve minden ésszerűséget, Ráklikkelhettem volna Egy sexoldalra.
(Mielőtt bárki mást gondolna, Én csípem ezt az embert, De jelenleg versileg Csak ennyire voltam képes. Még ebbe a záró magyarázatba sem sikerült egy rímet összehozni. Remélem nem fog ez senkiben traumát okozni!)
A Bolha, aki tésztára hülye volt, míg meg nem holt!
Volt egy apró, pici bolha, Ki egy reggel úgy gondolta, Elmegy tésztáért a boltba.
Felkelt ágyból, Felöltözött, Egy kutyába költözködött, Aki éppen arra trappolt, Amerre épp az a bolt volt, Ahová ő oly nagyon, Vágyott azon a napon.
Nagyot csípett a kutyába, Mikor észbe kapva látta, Megérkeztek, s lefékeztek, A kutya vakaródzni kezdett. Ám ekkor, már a kis bolha, Nem volt máshol mint a boltba, Mert tésztát venne - úgy gondolta.
Járta ő a bolt talaját, Látott elszórt kutyakaját, Elvesztett pénzeket, S egy döglött egeret, s még annyi, annyi mindent, ami az embernek nincsen, hisz ő orrát fennen hordja, nem úgy, mint az a kis bolha, aki egyszer úgy gondolta, tésztáért megy el a boltba.
Odaért a metéltekhez, Tudta, hogy mi, mert ért ehhez. Látott kockát és betűt, S köszöntötte a tetűt.
Szia haver, vásárolgatsz? Te is itten válogatgatsz?
Aha - szólt rá a tetű, Kén nékem egy hegedű.
Az nem itt van, ha amott, Köszi - szólt, az, s eltrappolt. Maga maradt a kis állat, S megnézte mi a kínálat.
Addig, meddig válogatott, Hogy az agya padlót fogott, Belemerült a nézésbe, Ez volt végső tévedése.
Mert azon a borús reggel, Különleges nap köszönt fel.
Fertőtlenítő szerekkel, És más vészes vegyszerekkel, Megjelent itt a Köjál. A bolhahalál beáll. Meghalt akkor a tetű, Sírján nem volt egy betű, Szalmonella, baktérium, Pusztítva lett, nincs irgalom, Ha ez nem így lett tán vóna, Tovább szólt vóna a dalom.
A Kilenclyukú híd (szájhagyomány útján terjedő ballada)
Vót egy híd, mi likas vala, Acélszerkezete laza. Ki is folyt tőle a Tisza. Tiszta Tiszás lett a határ, Határtalan, mint az Európa unió. Nem volt ott kellemes, habár Úszkálódni csudijó.
Gondolták ott az ott élők, Befódják, hogy ne engedjen. Jó nagy hülyék laktak arra, Gondolom, ez látszik ebből.
Elmentek oszt a fótoshoz, Megbeszélték mit, meg hogyan. Mondták, neki megfizetik, De szabadkozott: - Ugyan-ugyan!
Az se volt egy üzletember, Szítta is a felesége, - De nagy marha kend, kegyelmed! Mőg én is, hogy hozzámentem.
No, persze, hogy hozzája ment, Mert egyedül neki kellett. Különben is kapatos volt, Mögkapatták, jött a gyerek.
Cseperedett, cseperedett, Láza vót, oszt emelkedett. Meggyógyult, de látszott rajta, Kiüt rajta majd a ragya.
Ez is lett a neve végre, Ragya Pali, Mindenki csak így becézte.
Csinált magának egy csúzlit. Lövöldözött, mint a Bruce Lee. De ebbe nem vagyok biztos, Inkább ne is menjünk bele.
Hanem egyszer kitalálta, Célba veszi ő a hidat.
Kutyaütő inas lévén Ő csinálta rá a likat.
Ugye ki is találtátok, Mér fótozta nonprofitba Be az apja?
Itten talán véget érhet A híres híd története, Így mesélték az öregek Nékem el, az elfekvőbe.
Mikor este körbegyűlnek, Mindenki mond egy jó sztorit. Körbeadnak egy protézist, Úgy esznek meg ők egy csokit.
Közösségi szellemüket Ez erősíti, meg az, hogy Mindnek az a véleménye, Nővérkének bő a vére.
Ettül aztán egyikük se Tud alunni álmába. Nem mennek ki a WC-re, Oszt rájuk jön iccaka.
Ettül aztán egy csepp, két csepp, Csepereg, a párna issza. Kilenclyukú híd sztorija, Ide vezethető vissza.
A meg nem értett, szerény humoristazseni panasza.
Humoreszket írok, bohózatot, viccet, Olvasóim ezen folyvást, csak nevetnek! Dolgozok keményen, minden villámtréfán, S az emberek, csak mosolyognak énrám. Életem fő műve, egy vicces melodráma, A közönség köreiben csak nevetség tárgya. S mikor egy személyt jól kifigurázok, Engemet kacagnak, nem azt, kit utánzok. Próbáltam már viccet mélyen előadni, Hörgő hahotába fulladt az a hakni. Próbáltam, már sírni, a porondon, némán. Könnyes szemmel röhögtek az emberek e tréfán. Próbáltam a színen, hogy nem vágtam pofákat, Kinevezték művem, az "abszurd" humorának. Neves drámásokkal olvastattam karcom, Remélve, hogy ez által megnyerem a harcom. De mikor meglátták búját a színésznek, A nyerítéstől majdhogy, be nem pisilének. Hiába is írok bohózatot, tréfát, Hiába öntök bele, én költői vénát, Hiába alkotok bármit is ezeknek, Akármit csinálok, folyton, csak nevetnek. Megmondom, hát néktek kezdő humoristák, Akik a nevetést kevésbé bírják, Menjenek el inkább temető papnak, Ott legalább nem röhögés lesz az, amit kapnak. Mindegyik melónak van hátránya bőven, Ennek a kacagás, na bumm ez van, kérem. Úgyhogy az Istentől, én csak egyet kérek, Egy olyan humoreszket, min nem nevetnének! Ha írhatnék egyszer egy nyúlfarknyi poent, Ami elhangzását követné síri csend. Bohózat is jó lesz, ami ha véget ér, Döbbent némaságba lenne a nézőtér. Bárcsak tudnék egyszer én egy ilyet írni, A közönséggel együtt kezdenék el sírni. De, mivel, hogy sajnos poénzseni vagyok, Csak oltári jó, s vicces dolgokat alkotok. Púpként viselem el én a tehetséget, Nem tehetek róla, így hozta az élet. Bele kell nyugodnom, ilyen az én sorsom, Majd túl leszek rajta, nem lógatom az orrom. De megígérem szentül: addig meg nem nyugszom, Amíg egy szép napon olyasmit nem írok, Amit a fentiekben felvázoltam néktek, Addig meg műveim bátran nevessétek!
Némán állok...
Némán állok, mint hullámzó patak Sodrában a lovak. Észhez kapok, és rágom szakállamat, Holtan peregnek le rólam az éneklő szavak, Holtan peregnek le rólam!
Korpás hajamba tép a szél, S érzem sajgását rothadó fogamnak. Fáj az élet, mert a fülemből a zsír Pazarlón csöpörög a madaraknak.
Magamba nyúlok és érzem a szívemet, Mint megriadt madárka vergődik kezembe Jól lehet érezni a két kezemen át, Ahogy belenyúltam meggyötört testembe.
Gondolatim, mint tajtékzó habok, Nyomulnak elő az élet tengerén. De látom magam, mint magányos rabot, Hogy ott állok a szenvedés szigetén.
Regélem magam, és élem az életem, Nem tudom, hogy hívnak, és mért vagyok itt velem? Mert én ketten vagyok, de lehet, hogy hárman, Talán azért nem férek el esténként az ágyban...
Kecskebéka.
Kerekerdő szélén az a pletyka járja, Megcsalta a kecskét hűtlenkedő párja. Válóper szaga van most az őszi szélnek, Boldog éveiknek, miért vetnek véget?
Történt, hogy a postás, ki nem más, mint a fecske, Kecskelevelekkel a kecskét felkereste. Ment ez nap-nap után, így múltak az évek, Csak a fecske csúza vetett ennek véget.
Betegszabadságra ment a derék postás, Tudja milyen a csúz, ki volt, már csúzos sorstárs. Megkérte a békát legyen helyettese, Levelekkel legyen, legyek helyett este.
Hordta is az hordta, mindegyik állatnak, Kik leveleket vártak, vagy lapot járatnak. Így történt, hogy olykor bement a kecskéhez, De nem a kecske úrhoz, a kecske menyecskéhez.
Addig-addig járkált, s vitte a levelet, A kecskeőnagysága bekapta a legyet. Boldogság sugara szállt a kecskeólra, Hisz kisgidát vártak, kb. kilenc hóra.
Ebből lett a botrány, hisz az idő szaladt, Meglett a kis bébi, s az ég majd` leszakadt. Mert lássatok csodát, a kecske ivadéka, Nem kisgida volt ám, hanem kecskebéka!
Ordított a kecske mikor sírt a gyerek: - Te csapodár cafka! Ez a gyerek brekeg! Maradjon, hát nektek örök tanulságul: Mindig lebukik az, ki szerelmet elárul!
MunkahelyTeremtés
Télen történt, mert nem nyáron, hogy leesett a hó, Fútt a szél, hideg vó`t, szegény ember majd` meghótt. Hanem azért aztán nem mindenki fázott, Mert a gazdag gazda tűz mellett teázott. Piroslott az arca a fél lityi bortól, Mit az ebéd után apránként elkortyol. Szegény szegénylegény az udvarról leste, Hogy lesz a kéménytől füstös ez az este. - Hű. Milyen jó lehet nagy meleg szobában Finom falatokkal birkózni a szájban. Óbortól mámoros testtel, no meg aggyal Hallgatni a csendet, mit dúdol egy angyal. E képen álmodott jóról, no meg kéjről, Közben teste kékült a jéghideg éjtől. Észre sem vette, hogy teljesen átfagyott, Félig élő volt még, de félig már halott. Gondolt egy merészet: felmászik a házra, Kémény melegétől enyhülhet a nátha. Hogyha magam oda épen felverekszem, A kéménynek dőlve talán megmelegszem. Nem gondolt rá többet, hanem cselekedett, Egymás után mászta meg a cserepeket. Egy-kettőre felért ő a kémény mellé, Meleget a háta azonnal meglelé. Nekitámasztotta jól átfagyott hátát, Elrebegett közben jó egynéhány hálát. Hanem múlt az idő, megszokta az extrát. Hidegséget érzett, hasmánt, no meg melltájt. Mivel a kémény csak egyfelől melegít, Reszkető embert az biz` ki nem elégít. Gondolta, hogy rááll a kémény tetejére, Körbejárja a füst azon melegébe`. Ismét cselekedett, nem gondolta többet, S ahogy felmászott, azon nyomban jobb lett. No de ismerhetjük a magyar minőséget, Mi ellen a kémény nem visel készséget. Beszakadt a kémény, ő meg belepottyant, Odalenn a hallban a kandallóba toppant. Megugrott ő rögvest, mert túlhevült ülepe, Ilyen melegséget nem kívánt biz` sose. Hanem gazdag gazda eltátotta száját, Sohase látta még így égni a kályhát.
- Jót tett a kályhának, hogy megmásztad a kormot! Örvendett a gazda, míg a legény morgott. - Idehallgass komám, gyere el havonta, vár téged a kémény, mint meredek csúszda. - Minden kormolásér` bizony megfizetlek! Biztatta a gazda, mert örült a melegnek. A szegénylegénynek felcsillant a szeme, Hanem ezután már biztos a kenyere. Láthatjuk, mily csodásan teremt a teremtő, Mert így született meg az első kéményseprő.
Kiskaput!
Fogantatásom percében már rászedtem az aput, Mert gumibástyás védelmében találtam egy kiskaput.
Kilenc hónap hamar elszállt, fényt kerestem, nem vakut, Császárral jöttem a földre, megleltem a kiskaput.
Iskoláim mind letettem, zsebemben puska lapult, Arról lestem vizsgáimhoz, használtam egy kiskaput.
Álláshirdetésre mentem, előttem állt sok tanult, De zsebemben egy borítékkal kerestem egy kiskaput.
Udvarlásra szánt szándékkal felkerestem Kis Idut, Atyja kidobott az ajtón, de leltem én egy kiskaput.
Lakásigényem kérelme csak a sor végén lapult, De keresztapám nagy ember volt, s megnyitott egy kiskaput.
Gyermekeim iskolája zseniket is csak szapult, Nem vették volna fel őket, ha nem lelek egy kiskaput.
Öregségem beköszöntött, cigiből sok volt a slukk, Sokan vártak vastüdőre, de én találtam kiskaput.
Jött a halál mindenkiért, vitt vón engem is, ha tud, De jó voltam a jóistennél, teremtett egy kiskaput.
Hanem egyszer már hiába bíztam én a patikába`, Orvosokban, gyógyfüvekben, csodatévő emberekben, Papokban, sőt a pápában, nagymenő keresztapákban, Szaggathattam ruháimat, s szórtam fejemre hamut: Eljött értem is a halál, mert talált egy kiskaput.
Akcentus
Hogyan lesz a tájszólásból akcentus? Két év mosogatás a szigeten, És már a nyelved idegen, Ha körülülöd szüléiddel otthon A tüzet, Ahol a bacon csepeg A kenyérre A barbekjú partin. Ennéd-e? És iszod a koktélt, Mit apád tett eléd Egy adag szódából és a házi borból. A fílíng nagyon trendi, Csak a koszt, nem nélkülözi a koszt. Ez egy pici problémát okoz, De no para, van bilagit, A szan még világít, És egy laza fröccsel (bocs koktéllal) És még lazább öccsel, Elmentek a bárba, Ahol apád dicsekszik veled - a kocsmába -, Te mondod -, Oh Yes! Én inni drink! És mikor az éjfél az estére kavar, Végre előjön belőled a magyar. Mert élhetsz bárhol, Lehetsz bárki, Színészkedhetsz bátran! Olyan jót, mint otthon, A hátsókertben, szalonnázás után Apáméknál Még sehol se hánytam...
Az élet titkára!
Mit számít egy apró svábbogárnak, Ha cipőtalppal életét kiontják? Hisz létezését betudják a kárnak, Undorító, apró férgek, rondák!
S mit számít egy röpke pillangónak, Ha rovartestét egy táblához tűzik? S halálában gyönyörködnek azok, Kik kinn a réten hálóikkal űzik.
S mit számít, ha sötét fellegekből Súlyos cseppek bombázzák a földet? Eláztatják a kirándulókat, De túlélni segítik a tölgyet!
Mit számít az idő, ha végtelen? Mit számít a halál meg az élet? Mit számít a remény, a félelem? Ha nem számít senkinek, csak néked?
Mindennek van eleje meg vége! Ezt tanultuk, ez az optimális. És mégis mikor felnézek az égre, Azon nyomban megdől ez a frázis.
Hát mi értelme a mi életünknek? Milyen célból vagyunk mi e földön? Mi értelme külön nézetünknek, Ha a halál mindenkiért eljön?
Az öreg bölcs, ki rátette életét, Hogy rájöjjön az élet titkára, Halálos ágyán elárulta végül: - Az életnek nincsen titkára!
Amerika! Amerika!
Amerika! Amerika! Ó, de milyen messze van! Amerika! Amerika! Nem is tudom idestova, Mikor és hol is láttam?
Amerika! Amerika! Ultramodern kis tanya. Ahol a ló a szekeret, Bármily jó az emlékezet, Nem húzza, hanem tolja.
Ott az élet jó! Ott az élet nagyon jó! Ott az élet hallalihó, elkápráztató.
Amerika! Amerika! Fantasztikus emberek. Ott a Julcsa nem árokba, Ultramodern szállodában Bárkivel elhempereg.
Amerika! Amerika! Különleges autók! 300-al futnak tova, Nem hagyja le a kend lova, Sem előbb, de sem utóbb.
Ott az élet jó! Ott az élet nagyon jó! Ott az élet hallalihó, elkápráztató.
Amerika! Amerika! Fantasztikus érzések! Ha egy nőt látsz ott ízibe, Beleszúr majd a szívedbe A szerelem, vagy zsebkések.
Amerika! Amerika! Nagyszerű, elbűvölő. Mert ott nincsen nyomor, éhség, Nincs ott lepra és szegénység, Amerika fényűző!
Ott az élet jó! Ott az élet nagyon jó! Ott az élet hallalihó - miért nem itt?
Utolsó sor
Szép tavaszi nyár volt December közepén Áldott bűneimben Csalt meg a vak remény
Istenségnek látszó... Bla bla bla bla bla Néha nem kell tudnunk Hogy ki az, aki "A"!
Pórul járt egy skót ember, fogorvoshoz menet, ugyan is egy hirdetést, a falon észrevett.. ''Különleges kedvezmény! Mi biz nem Önön hízunk! A mai nap ajánlata: Ma féláron húzúnk!'' Erre hősünk bekopogott, és leült a székbe, Kihúzatta összes fogát, hogy spóroljon a pénzen... Azért egy kis szépséghiba, van itt mint, egy bibi, nem betegként ment ő oda, csak a gázórát olvasni....
Oroszpók
A hal jegyében születettek Némák, mint a pontyok? S ikrát raknak, mikor érzik, Kellenek porontyok? S némák akkor, mikor mások Ordítják a témát? A hal jegyében születettek Végtagjai bénák?
S a bakok, türelmesek, Mint a birkák tényleg? S róluk van szó, mikor mondjuk, Néha bakot lőnek? S ha bűnös kerestetik, Kéznél vannak éppen, Szegények, kik megszülettek A bűnbak jegyében?
S rosszindulatú-e vajon, S dagadt is a rák? S hátrafelé araszolgat, Ha előre mász? S a rák jegyében levő hölgyet Úgy lehet megkapni, Ha mindennap egy doboz cigit, Fogok én elszívni?
S a kosok vajon fejjel Mennek-é a falnak? S ha ásványhiányuk van, Sótömböket nyalnak? S ha kulcsuk elkallódik Használják fejüket? Széttört ajtón átgázolva Lepik meg nejüket?
S minden iker, aki iker Csillagjegyben létez, Az ő ikertestvérével Mindig együtt érez? S az iker jegyű lénynek Az a balszerencse, Ha kiderül, hogy nem is iker, Hanem bizony egyke?
S az almát a fiáról, Lövi minden nyilas? Vagy tán szerelmet szór széjjel, Amikor épp nyilaz? S valóban idegesít, Minden nyilas úrt, Ha szintén nyilas felesége Túlfeszíti a húrt?
S a szüzek rég kihaltak? Vagy nem jól tudom tán, Hogy szaporodni, csak úgy lehet, ha Nem szűz mán a lyány? S szűz apja a szűz lyányát Valóban elűzi, Ha mosolya a legényekre Bizony már nem szűzi?
S a vízöntők húsvét táján Nem használnak kölnit? S nem isznak bort, pálinkát, Hogy ne mondjam a többit? S ha vízöntő pap beszél, A szószékre kiáll, Suttyomban a vizet issza, De bort prédikál?
S az állatok királya, Az, aki oroszlán? Ez a csillagjegy születés Mániát okoz tán? Nagyzásias ez a hóbort Mi elkapja az embert, Ha palotapincsijének Parancsol, s nem kertel?
A skorpiók az orvosnál Azért vannak bajba, Mert mint tudjuk ez állatnak Picit csíp a farka? Bár az orvos mosolyába Az van bele varrva, Nem kellett vón beleesni, Bűnös kapcsolatba!
S ki bika, mint a bika Fújtat, az orrával? S torreádort kér ebédre Megreszelt tormával? S szavazáskor a jobboldal Kapja meg a voksát? A vörös szín ilyen nagyon Irányítja sorsát?
S a mérleg, mérlegel, Ha mérlegeli sorsát? S mindig jól dönt, amibe csak Beleüti orrát? S a mérleg mindig elmegy Ha letelik az éve, Kalibrálni, hogy meglegyen A hitelesítése?
Eléggé bonyolult hát Nekem ez a téma. Nem is tudom, kérdésemre Választ kapok még ma? Csak az biztos, ki megszületett, Megkapta a jegyét. Ez a versem tanulsága, Legyen ennyi elég.
Nem értem!
A vaktyúk is talál szemet! Mi ebből a tanulság? Hogy az, aki szemtelen, No annak áll a világ!
A rest, pedig kétszer fárad! Teljesen nyilvánvaló: Azért rest a rest, oly gyakran, Mert dupla a fáradnivaló.
Alkalom szüli a tolvajt! Megnézném én akkor, Hogy május első vasárnapján, Kit köszönt e lator?
Bolond beszél, okos hallgat! Hogy mi a véleményem? Elmondanám bátran néktek, De hallgatás a részem.
Csalánba nem üt a mennykő! Aha, most már értem, Mért nincs tetőn, villám ellen, Csalán téve kérem!
A hallgatás beleegyezés? Legjobb az én versem! Mi van, mért nem reagáltok? Hallgattok? Ja, értem!
Jobb adni, mint kapni! Nem vagyok nagy gondban, Természetes, nagy igazság, Legfőképp a bokszban!
Kicsi a bors, de erős! Tőlem nem erősebb! Bátran mondom, minden borsnak: Jobb, ha retteg tőlem!
Mindnyájan emberek vagyunk! Hát eltátom a számat! Sejtem, mit szól ehhez hozzá, Egy öntudatos állat!
Nincs új a nap alatt! E mondatot elszúrtad, Mert teljesen nyilvánvaló, Hogy minden nap, egy "új" nap!
Sok kéz hamar kész! Ez az oka bizony, Hogy három napja áll a versem, Mert egy kézzel írom.
Több szem többet lát! Nem értem eszemmel, Hogyan nézhetnék egyszerre, Én, vagy három szemmel?
Átlát a szitán! Előttem nem tiszta, Hogy mitől lett "Á" betűs, Az a bizonyos szita?
Ha lúd, legyen kövér! Ez egy picit bizarr, Mert, ha szegény lúd túlhízik, Majd fogyizhat Norbival!
Kő van a szíve helyén! Magyarázni nem kell, Tanultuk már, magyar órán, A kőszívű embert!
Mindent a szemnek, semmit a kéznek! Azt hiszem, engem hülyének, néznek, Mert pld. Hova kerüljön a gyűrű? Vagy, a szemgödörre húzzuk rá a kesztyűt?
Száz szónak, is egy a vége! Ez aztán a bohó! Vagy csak nekem nyilvánvaló, Hogy a szó, vége "Ó"?
Minden jó, HA-JÓ a vége! Ezt elfogadom! Na, jó! Ennek, hát a szellemében Itt a vége: HAJÓ!
Rímhányónak Tisztelettel!
Rímhányó Romhányit olvasgattam én, S önfeledt tudatomba hatolt e költemény. Mivel, hát én költöm, E sorokat, s én ötlöm Ki, Hogy mi Legyen benne a tartalom, Ez a legjobb alkalom, Hogy a klaviatúrán Koptassam alkarom, Végét, Ami az ujjam, Mellyel gyakran orrom túrván Várom, hogy a múzsám Csókolja csókját fejemre, (bár gyakran a Pegazus rúg tökön helyette.)
Hiába olvasom Romhányi verseit, Rímhányni sajnos az olvasás nem segít, Azaz hoppá! Álljunk meg egy percre! Hisz a szemem mered, egy épp kibontakozó versre. Itt van, amit kérem, megírni vágytam. Míg Romhányit olvastam, Ezt manifesztáltam:
Köszi te szófacsaró, csűrcsavaró zseni, Hogy ihletet nekem, Adtál, S velem, Madarat fogattál, Oly boldoggá tettél, Mint kihűlt tankú Dzsambót, Egy közeli reptér. Mint pisilő kutya A szomjazó virágot, Mint a környezetvédelem, A szennyezett világot. Mint ásító fiút Egy kifeszített nyugágy, Mint szomjazó virág, A pisilő kutyát. Mint a szennyezett világ A közeli Dzsambót, Mint egy töltött uzi, A kiéhezett Rambót. Mint környezetvédelmet, Egy zöld aktivista. Mint elektromágnest A nagy Mágnás Miska. Mint ásító fiút, ki felnéz az égre. Mint olvasóimat, Ha versemnek vége!
Bár, hogy büszke lennél Erre a kis versre, Mely a léted nélkül, Nem jött volna létre Nem tudom. De, ha mán létre jött, el nem dugom! És mentségemre legyen ennyi: Nem lehagyni vágylak, Csak tisztelni!
Rémálom
Elaludtam végre, horkolok magamba, Ám az elektronok forognak agyamba. Sosem volt tájakra repítenek engem, Szörnyű rémálomnak szereplője lettem.
Először anyósom lép a szörnyű képbe, A képnél, is szörnyűbb az anyósom képe. Tüdeje megnyílik, nagy szája kitágul, Megrezdül hangszála, mint lehangolt gitárhúr.
- Aljas csirkefogó! - így becéz engemet, tutyimutyi, lusta, részeg, elmebeteg! S még vagy fél órán át rója rám az áldást, Még álmomban sem hagyja abba a pofázást.
Így megy egy ideig, amíg meg nem unom, Hiszen mondandóját én előre tudom. Eltűnik eme kép, végre megnyugodok, Ám feleségem jövel - nyugodni nem fogok.
Ugyanott folytatja, hol elhagyta az anyja, Látszik a kiképzést a legjobbtól kapta. - Unom a fejedet, unlak már egészen, jobbat érdemelnék! - így beszélget vélem.
Bánná azt a rosseb, ha másé lehetnél, Még fizetnék is érte, hogyha máshoz mennél. Persze, még álmomban sem merem hangos szóval Mondani mondandóm, csupán egy halk sóhaj,
Mi elhagyja az ajkam, de ezt is észreveszi. S mit ezért kapok, senki el nem teszi. Végre valahára e képnek is vége, Elszáll kedves nejem és az anyja képe.
Helyette főnököm jelenik a színen, Nagyon nem szerethet engemet az Isten. - Kutyafing a munkád, értéktelen szemét! Le kell amputálni az ilyenek kezét!
Bólogatok szintúgy, mint ahogy azt szoktam, Mikor az ő mérge az én hátamon csattan. Meghúzom magamat, kicsire, parányra, Kidomborodik jól a kettőnk aránya.
Felébredhetnék, már, mert igen kellemetlen, Hogy még álmomban sem hagy az élet engem. Főnököm eltűnik - sajnos nem örökre, Barátom tűnik fel helyette röhögve.
Dicsekszik mindennel, amije csak megvan, Mily magasra jutott, amíg más meg lenn van. Azt, hogy kire céloz nem is ecsetelem, Így is padló alatt van az életkedvem.
Hirtelen fény villan, hurrá felébredtem! Rémálomtajtéktól csurom víz a testem. Megkönnyebbült szemem meresztem az égre... Az első kit meglátok az anyósom képe!
